Az Ősi Muay Thai Stílusok

Az egykori Sziámban, régiók szerint nagyon sokféle muay boran stílus létezett s mindnek megvolt a maga sajátossága. Következzenek hát a muay kaad chuek legnépszerűbb típusai!

Muay chaiya (Déli vagy pak tai stílus)

E több, mint 250 éves stílus jellemző alapállása nagyon alacsony, a lábak és a karok is be vannak hajlítva, még támadás esetében is. Mindkét kéz felfelé mutat, az egyik valamivel magasabban van. Többnyire a test jobb oldala van elöl. A muay chaiya a könyök- és térdblokkok specialistája, ezért néhányan „durian stílus”-nak nevezik, a hegyes tüskékkel borított thai gyümölcs, a durian után. Alapvetően arra törekszik, hogy minimális energia befektetéssel a lehető leggyorsabban és legbiztosabban vessen véget a küzdelemnek. A testsúly általában a középre esik, de néha teljesen a lábra helyeződik. A muay chaiya harcos gyakran szökkenő mozdulattal oldalt váltogatva mozog, és közben keresi a lehetőséget a támadásra vagy éppen jól időzítve hárítja az ellenfél akcióit és válaszol is azokra. A támadások igen gyorsak, a minden irányból záporozó ütések olyanok, akár a géppuskatűz. Bokszolói csak a kezüket kötik be, mivel elsődleges fegyverüket, a könyököt a lehető leghatékonyabbá akarják tenni.

Ezt a pak tai stílust elsőként egy bangkoki katona, Por Tan Mar kezdte el tanítani a dél-thaiföldi Surathani tartomány Chaiya városában. Később szerzetes lett a város Wat Tung Jab Chang templomában. Élete végéig ott élt s a környékbeli gyerekeknek oktatta a muay chaiyát. Egy idő után már olyan híres lett, hogy a város kormányzója, Kam Sriyaphai is felkereste, hogy tanulhasson tőle, ő pedig később fiának, Kietnek adta át a tudását, aki emellett – tizenkét másik ajarn (mester, tanító) tanítványaként – más stílusokban is képezte magát. Tanítói voltak többek között Praya Wachee Sriyapai (Kiet édesapja), Klad Sriyapai (Kiet nagybátyja, a Rasmi hajó parancsnoka), Plong Chamnonthong (az V. Rama király palotájában megrendezett muay thai viadal bajnoka), Kru Klab Indraklab (az 1920-as évek egyik híres versenyzőjének apja), Vibulsawasdiwong Sawasdikul herceg, Kru Kimseng Tawisit (Bangkok és más jelentős városok nagyhírű mestere, a paak klang stílus egyik legnagyobb alakja) és Sir Visaldarunakorn is (An Sarikbutr; Phra Jayachok Chokchana és Khunyi Sarasabyakorn nagymesterek egyik legkiválóbb tanítványa. Az 1920-as években a Suan Gulab iskola boksztanára volt és kézikönyvet írt az oktatási minisztérium számára, ami irányadóvá vált a diákok bokszképzésében).

Muay maa yang (Szintén déli vagy más néven pak tai stílus)

Neve thai nyelven azt jelenti „A ló járása”. A felvett állás sajátossága, hogy az egyik lábat védekező pózba emeli, míg ugyanazt a kezét csípőjéhez közel tartja. Másik keze az arca előtt, felemelve, szintén védekező helyzetben. A stílus atyja, Kru Tankee jól ismert volt kegyetlen harcmodoráról, nem is volt túl közkedvelt diákjai körében. Állítólag egyszer egy tanítványának, Kru Noree-nak kinyomta a szemét, mert az egy ugró rúgással betörte tanára homlokát. Kru Noree szeme elvesztésével is folytatta a harcot, de később belehalt a sérülésből és a roncsolódásból adódó szövődményekbe.

Muay korat (Keleti vagy eesaan stílus)

Megjelenése IV. Rama király (1851-1868) uralkodása idejére tehető, de feltételezhetően Korat lakossága – innen a név is – már több mint ezer éve művelte ezt a stílust. A város kormányzója, Phra Hemsamahan kezdte elsőként népszerűsíteni; ő volt az, aki tapasztalatait és tudását továbbadta Deng Thaiprasertnek, az első harcosnak, aki a király előtt mutatta be a korat stílusú küzdelmet. A mérkőzés győzteseként kiérdemelte a „Muan Changwat Cherng Chok” címet, vagyis ő lett „A király bajnoka”. A muay korat tényleges mestereként azonban Kru Bua Wathimot (teljes neve Kru Bua Ninarcha) – Phra Hemsamahan egy másik tanítványát – tartják számon. Katona volt, aki egész élete során kadétokat tanított és edzett a hadseregnél. A muay korat alapállása meglehetősen különbözik a többi stílusétól: egészen hosszú és keskeny, szinte mindkét lábfej egy vonalban van s előre mutatnak. A kéztartás szintén szűk: egyik a másik előtt sorban, az orr előtt. Mind az elől mind pedig a hátul lévő láb nyújtva van, készen arra, hogy előre rúgjon vagy hogy gyors álláscserével irányt változtasson és kitérjen az ellenfél elől. A hátsó láb sarka nem érinti a talajt. A súlypont az elől lévő lábhoz közelít, a fej a lábfejjel egy vonalban, a test pedig kissé előre dől. A rúgások teljesen egyenesek, felfelé irányuló ívet írnak le, majd a végén elfordulnak, hogy elérjék az ellenfél fejét vagy nyakát. Ha védekezésről van szó, jobban szeret egyidejű blokkolással és ellentámadással feltartóztatni vagy pedig a küzdőtávolságból kimozdulva kitérni a támadás elől. Csak kivételes esetekben tanítja a védekezést követő (nem egyidejű) visszatámadást. Ezt a lábmunkát úgy hívják, suua yang vagyis „tigris-járás”. Legerősebb fegyvere a viang kwai, „a bivaly lengőütése”, melyet egy rúgást követően hajtanak végre úgy, hogy körívben csapást mérnek az ellenfél fülére. Ugyan ellentámadásként használják, de egyben offenzív technika a taa krut, ami egymással egyidejűleg két támadást is indít. A muay korat harcosok az ököltől egészen könyékig betekerik az alkart. A régi időkben a muay korat harcosai az „Öt tantétel” (Sin Haa) néven ismert buddhista kódexet követték. Edzésük egyik alappillére a meditáció volt, valamint olyan erkölcsi-etikai szabályok, mint a rangidősek tisztelete vagy hogy a ringben nem küzdhetnek másik muay korat harcos ellen.

Muay pak klang (Központi vagy pak klang stílus)

Úgynevezett bangkoki vagy központi stílus. Az egyik valaha élt legnagyobb mestereként tisztelt Ajarn Kimsaing Kru Kiaotól sajátította el a muay ayutthaya alapjait. Később Bangkokba költözött ahol új tanára, Luang Vitsam Darunkon nemzetközi boksz- és muay pak klang edzéseit látogatta. Ő volt a muay chaiya stílus híres tanárának, Ajarn Kiet Sriyaphainak az utolsó ajarnja.

A muay pak klang állása nem annyira széles, a karok viszonylag alacsonyan és egy magasságban, egymással párhuzamosan mutatnak előre, a bal kissé előbbre a jobb előtt. Olykor az elől lévő lábat elemelik a talajról és kinyújtják, de közben lefelé, az ellenfélre céloznak vele. Mikor a bokszoló lép, a lábak és a védekezőben feltartott kezek találkoznak, egyidejűleg jönnek az arc előtt magasan, majd újra – kissé kifelé lépve – a lábak ismét elválnak a karoktól, a védekező tartást pedig lejjebb ereszkedik. A stílust némelykor „szellem léptek”-nek is nevezik, mivel nagyon gyorsan és gördülékenyen halad előre, mindezt nagyon kicsi erőkifejtéssel, látszólag egyszerre több ponton lefedve a padlót. A harcosok az alkar közepéig pólyázzák be a karjukat.

Muay lopburi (A másik központi vagy pak klang stílus)

Az Ayutthaya-korszakban, Narai király uralkodása idején (1656-1688) született, feltehetően a muay pak klang részét képezte. Ebben az időben számos külföldi – köztük nyugati küldött is – megfordult a király udvarában, akik szívesen próbára tették saját küzdősportjukat a muay boran stílusaival szemben. Ennek eredményeként, ha nem is teljes egészében, de kölcsönösen vettek át pozíciókat, technikákat. A muay lopburi alapállása például csaknem teljesen megegyezik az 1900-as évek nyugati boksz-állásával: klasszikus függőleges, egyenes állás, amihez előrenyújtott karok társulnak, előremutató alkarokkal. Ütései nagyon pontosak, legveszélyesebb fegyvere azonban az, mikor az ádámcsutkát támadják, a hüvelykujjat pedig beledöfik a szembe. A korszak egyik legleleményesebb és legravaszabb stílusának tartották. A versenyzők olykor sérülést színleltek, várva a lehetőséget a támadásra. A kart legfeljebb az alkar feléig tekerték körbe, sok esetben viszont teljesen szabadon hagyták. A muay lopburi sajnos mára már teljesen eltűnt. Vezető ajarn-ja Muun Men Mat volt, neve annyit jelent: „Tízezer pontos ütés”. Él egy legenda, ami szerint thaiokat szándékosan nem tanított erre a stílusra, mert egyik utolsó meccsén egy ütéssel megölte ellenfelét. Az eset után elhatározta, hogy sosem fog többé tanítani; egy buddhista templomba költözött és a szerzetesek segítésének szentelte az életét.

Muay ayutthaya (Szintén központi vagy pak klang stílus)

Legnagyobb mestere az Ayutthayából származó Kru Kiao. A későbbi muay pak klang mester, ajarn Kinsaing is az ő tanítványaként ismerkedett meg a muay thai-jal. Az egyik sajátsága ennek a stílusnak a nem éppen szokványosnak mondható testtartás: a bal váll magasan, az állhoz egész közel fel van húzva, hogy védje az arcot. Általában egyszerre két támadást indít. Ezek egyike – mely a leghatásosabbnak bizonyult a muay chaiyaval szemben, - a balköríves rúgás és egy rövid hirtelen irányváltoztatást követő, lefelé irányuló jobb keresztütés.

Muay lampang (Északi vagy pak nuua stílus)

V. Rama király uralkodása alatt, mikor az északi területeket magába foglaló Lanna királyságot Sziámmal egyesítették, a törvényhozás északon betiltotta a harcművészetek gyakorlását. Míg Bangkokban engedélyezték a fegyveres edzéseket is, északon a technikák nagy része feledésbe merült. De még a törvény ellenére is, az emberek továbbra is rajongtak a muay-ért és a daabért (kard), így az edzés, a gyakorlat táncokká alakult kecses mozdulatokkal, hogy álcázzák a fegyveres és a puszta kezes küzdelmekben való átlagon felüli jártasságukat, ilyen módon örökítve tovább azokat a jövő generációi számára. Alapos ismereteikkel rendelkeztek az emberi test létfontosságú pontjait illetően is. Gyakran támadtak kézzel, mint ha az egy harapófogó lenne, megragadva és nyomást gyakorolva a test sebezhető részeire.

Muay thasao vagy muay uttaradit (Szintén pak nuua stílus)

A muay thasao volt az az ősi muay stílus, amivel Taksin király (1734-1782) hűséges hadvezére Thong Di, azaz Phraya Phichai Daab Haak (a daab hak „törött kardot” jelent) olyan sok ellenfelet legyőzött. A történet szerint, mikor 1773-ban Burma seregei el akarták foglalni Phichai városát, Thong Di mindkét kezében egy-egy daab-bal harcolva kényszerítette visszavonulásra az ellenséget. A csata hevében egyik kardja kettétörött, de ő ennek ellenére is folytatta a küzdelmet, hősiességéért a király a Phraya Phichai névvel tüntette ki.  A thasao védekező tartásában a testsúly hátra helyeződik, így az elől lévő láb éppen hogy érinti a talajt. Ez egy gyors, élénk stílus, viszonylag nagy küzdőtávolsággal. Az elől lévő kéz az arctól távol van, ugyanez a váll pedig felhúzva, míg a hátsó kéz lejjebb engedve pihen nagyjából az állkapocs magasságában. A lábak szinte teljesen egy vonalon vannak, aminek egyik oka, hogy a lábmunka során a hátul lévő láb belép az elől lévő mögé, így az meglepetésszerű, gyors rúgást tud bevinni. Célja, hogy olyan hamar amortizálja le az ellenfelet, amilyen hamar csak lehet.

A yang sam khum lábmunka („Vishnu három arany lépése”)

Sok muay technikát – a kulturális kölcsönhatásoknak köszönhetően – indiai mítoszok és legendák ihlettek. A yang sam khum eredetét a Ramayana eposzban lelhetjük fel: a nagy Rama isten története szolgált alapul, aki gyors észjárását és bölcsességét használta, hogy túljárjon a gonosz démonóriás, Tatawan eszén.

Mint az égbolt (mennybolt) állhatatos őrét, Shiva istenáldásban részesítette Tatawant. Az egykor hűséges őrzőnek azonban fejébe szállt a dicsőség és háromszáz mérföldnyi területet kért, ahol hatalma lehet minden ott élő istenség, ember és állat felett. Azonban egyre mohóbbá és követelőzővé vált s felfalt mindenkit, aki földjére tévedt. Akiknek sikerült megmenekülniük, kérlelték Shivát, hogy lépjen közbe, de sajnos nem volt hatalma visszavonni a már kiszolgáltatott áldást. Ramat (Vishnut) hívta segítségül, hogy ölje meg a démont. Rama egy kisfiú (más források szerint pap) alakját magára öltve egy három lépés-hosszú földet kért tőle, hogy elvégezhessen egy rítust a szent írások szerint és biztosította afelől, hogy mihelyt befejezte, azon nyomban felfalhatja. Az óriás beleegyezett. Amint Tatawan száját elhagyták az eskü szavai, Rama isten visszaváltozott mindenható önmagává; az egész föld beleremegett, mikor három lépésével elfoglalta a démon egész birodalmát. A yang sam khum a muay boranban az a módszer, amivel ki lehet játszani az ellenfelet és hárítani a támadását, miközben előre- vagy hátralépünk a lehető legegyszerűbb és leghatékonyabb módon. Mindezt egy háromszög három csúcsaként képzelhetjük el, amiből kettőt egyik és másik láb foglal el, a harmadik pedig azt a pontot jelöli ki, ahová lépni fogunk. Mozoghatunk az ellenfél körül, levédhetjük a támadását, kulcsolást, dobást hajthatunk végre nagyon ésszerű módon. Ez a tudatosság régen a test energiacsatornáinak, más néven meridiánjainak (amik mentén a dinamikus életerő, a chi vagy csi áramlik) célzott támadását jelentette könyökkel, térddel, sőt, még a blokkolással is.

Kialakul a modern muay thai

A 19. században és a 20. század elején Thaiföldön meghonosodott a modern bokszolás. Egyesített szabályrendszert léptettek életbe, melyek előírták többek között a nyugati típusú ökölvívásban használt kesztyű viselését. A régi technikák közül sokat tiltólistára száműztek vagy egyszerűen csak nem voltak keresztülvihetők az új típusú mérkőzéseken. Körülbelül ezekben az időkben kezdték általánosan muay thai-nak nevezni az új stílust, míg a régieket összefoglaló néven muay boran-ként vagy ősi bokszként említették.

Hagyományosan, a muay thai mesterek muay boran technikákat tanítottak a haladó tanítványaiknak, de ez manapság már nem gyakori. Még Thaiföldön is, egyre nehezebb olyan termet találni, ahol még tanítják ezeket. Számos stílus és technika mára a feledés homályába merült, egyedül a muay korat az, amit még közönség előtt előadnak. A muay boran nem volt közismert nyugaton, egészen addig, míg Tony Jaa főszereplésével fel nem tűnt a 2003-as Ong Bak című filmben. Manapság több iskola is – kihasználva ezt a népszerűséget – igyekszik a muay thait muay boranként eladni.

Comments

comments

Comments are closed.