Életmód Muay Thai válogatottként

Nem is olyan rég a csapból is folyt az a sikertörténet, miszerint a Muay Thai válogatott az eddigi legjobb eredménnyel zárta a világbajnokságot. Született két ötödik és két bronz, és az elit kategóriában egy ezüst, illetve senki nem zárta győztes meccs nélkül, ami ebben a nagy és erős mezőnyben nagy szó. A nem titkolt célunk az, hogy mindig legyen szó eme sportágról, hogy ne merüljön semmi feledésbe, hiszen rengeteg tehetséges fighter van hazánkban. Most éppen egy kis betekintést nyerhettek, a versenyzők életébe is 🙂 És ezúton is köszönjük nekik, hogy hozzájárultak ehhez a törekvéshez, és motivációt adva a versenyezni kívánóknak.

A Világbajnokságon szerepelt válogatott tagjai: Spéth Norbert Attila, Kurdy István, Bereczki Dominik, Herceg Alex Valentin, Nagy Ede

  1. Napi rutin versenyzőként

Alex:

Heti 5-7 edzésen veszek részt, ezt versenyidőszakokban 10-12- re szoktam emelni ilyenkor természetesen korai kelés után reggeli edzéssel kezdem a napot. Személy szerint jelenleg a nap többi részében vizsgáimra készülök, de pihenésként természetesen nem maradhatnak ki a Muay-Thai, K1, Ökölvívó és olykor MMA meccsek szakmai szemmel való nézése, elemzése.
Majd naptól függően délután vagy este ismét edzek egyet.

Dominik:

.Napi rutinom másfél hete alakult ki versenyzőként, hiszen mostanra sikerült eljutni odáig,hogy napi 2 edzés mellett 4 órás részmunkaidőben dolgozzak . Tehàt napi rutinom : reggel 8 órakor edzés, ami másfél óra, 10-től 14:00-ig dolgozom. A második edzésem 19:00-kor van szintén másfél óra. A munka befejezte és a 2. edzés közti időszakot általában pihenéssel töltöm.

Ede:

Egy felkészülési időszak nálam kb a mérkőzés előtti két hónapot öleli fel. Intenzitás szempontjából három részre van osztva. Az első szakaszban jelentős szerepet kapnak az erőnléti edzések, amik az elején még „erőnövelő” funkcióból fokozatosan „metcon” erő-állóképességi gyakorlatokba mennek át a mérkőzéshez közeledve. Napi két edzéssel készülök. Futás-Thaibox, Thaibox-Thaibox, Funkcionális erőnléti edzés- Thaibox kombinációkkal. Futások is az egy tempójú hosszú távokból fokozatosan mennek át az intervallumos futásokba illetve sprintekbe. A Sparringok felkészülés elején még egyben sok menetet tartalmaznak váltott partnerrel, közepes intenzitással, ami fokozatosan átmegy a felkészülés utolsó szakaszára éles 3x3 percekké egy partnerrel.

István:

Versenyfelkészülésemben minden időmet és energiámat az edzése fordítom. Akár heti 10-11 edzéssel is szoktam készülni, ha megfelelő idő áll rendelkezésemre. Ezek futó, erősítő, sparring és sport specifikus edzések szoktak lenni. Általában kétnaponta szoktam futni. Reggeli edzés után mindig tartok egy kis pihenést, hogy a délutáni edzésen ismét 100%-ot tudjak nyújtani. Két edzés között a pihenés mellett, magánedzéseket tartok, valamint egyetemi tanulmányaimat folytatom. Verseny előtti utolsó héten csökkentem az edzésszámot és a terhelést, és több időt szánok a pihenésre, regenerálódásra, valamint a diétára.

Norbi:

Napi rutin, minden reggel zab fehérjét eszek lenmagolajjal, utána teremben magánedzést tartok, majd minden délután edzem a csoportos edzésünkön. Versenyidőszakban délelőtt is edzem.

  1. Edzési szokások, kiegészítő sportok

Alex:

Szerencsés helyzetben vagyok, mivel nálunk Tatabányán nevelőedzőm, Adrián (Bányász Adrián: Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség Válogatott Szövetségi Kapitánya) változatos edzéseket szokott tartani. Bunyózni, zsákolni, technikázni, és erősíteni is szoktunk. És ha már muay-thairól beszélünk, nem maradhat el természetesen a clinch sem!
Mindezek mellett rendszeresen futni járok, ami növeli az állóképességet, tehát tökéletesen kiegészíti a muay-thait. Csakúgy, mint az úszás amit szintén csak ajánlani tudok!

 

 

Dominik:

Technikai, állóképességi-erőnléti edzések arányosan vannak felvezetve a versenyek időpontjának függvényében.

Ede:

Thaibox edzéseimet erőnléti edzésekkel egészítem ki a felkészülésem során, amit Budapest egy híres Crossfit termében végzek. Egyedül dolgozom egy edzővel, aki az edzésemet funkcionálisan az alap sportomhoz illetve a felkészülésemhez alakítja.

István:

Kiegészítő mozgásként futni és biciklizni szoktam, de szeretek eljárni fürdőbe is lazulni kicsit.

Norbi:

Biciklivel járok edzésre, ami nem nagy táv de nagyon bejött mert könnyebben megy így a bemelegítés, plusz ha van időm/erőm akkor szombaton is elmegyek biciklizni a bükkbe.

  1. Étrendkövetés, bevált receptek

 

Alex:

Általánosságban, talán a diéták utáni szabadság miatt mindent eszek, ami ehető és mindezeket akármikor.
Ezzel szemben felkészülési időbe személy szerint a legegyszerűbb diétát követem, ami a következő: Napi 4-5x étkezés, natúr rizs, natúr csirke, saláta és ásványvíz. Ezzel szerintem nem mondtam el újat senkinek. Ezeket ízlés szerint lehet kicsit változatosabbá tenni, nálam ez a változatosság abban merül ki, hogy a csirkét gyakran hallal helyettesítem.

Dominik:

Vegyes táplálkozás híve vagyok, a verseny előtti hetekben próbálok úgymond “kraftosabb” ételeket bevinni, sok folyadék, ami általában víz.

 

Ede:

Az erőnléti edzőm által speciálisan rám és napi rutinomhoz szabott étrendet követem a felkészülés alatt, ami tartalmazza a mit, mikor, mennyit….

István:

Pályafutásom során eddig sose végeztem drasztikusabb fogyasztást, pár kg leadása nem jelentett eddig problémát, amit leginkább vízből adtam le. Az IFMA világbajnokságra sikerült az eddigi legjobb fogyasztásomat összehozni, ahol 2 súlycsoporttal lejjebb indultam a normál súlyomhoz képest. Étrendemet sok utánajárás és olvasás után állítottuk össze édesanyámmal, amiben igazából alapszabályokon alapuló diétát követtem.  Sikerült a versenyen a súlyomat végig tartani, és teljesítményben sem éreztem romlást, sőt nagyon jól ment a bunyó.

Norbi:

Diétában igyekszem változatosan enni, cserélgetem a köreteket, jázmin rizs, bulgur, kuszkusz, édesburgonya, így nem olyan monoton tartani a tisztán étkezést.

 

  1. Rekreációs, rehabilitációs, regenerációs tevékenységek

Alex:

Sérülések esetén az adott területet pihentetem, esetleg jegelem és erre megfelelő krémekkel kezelem. Izomfájdalmakkal masszőrhöz fordulok, ízületi panaszok esetén a kinezio tapaszt részesítem előnyben. Személyes tapasztalatom nincsen a krioterápiáról, azonban nagyon jó véleményeket hallok róla, így nem zárkóznék el használatától.

Dominik:

Változó szokott lenni a szabadidős tevékenység. Általában családdal vagyok. Sajnos ritkán van rá alkalmam, de ha tehetem, jóga órákon veszek részt a másodedzőm vezetésével.

Ede:

Szívesen vagyok a természetben hétvégén Pl. Kutyasétáltatás formájában. Egyik kedvenc hobbim a horgászat, amire felkészülés során nem sok idő marad, de egy-egy nap is fel tudja tölteni az embert. Mérkőzés előtti nap, ha helyzet engedi, mindig moziba megyek, ami egy kicsit segít lazítani. Ez a kabala.

István:

Rendszeresen használom az SMR hengert edzések előtt és után, valamint gyógytornát is végzek, ha úgy érzem, szükségem van rá. A vb felkészülésem végen jégkamra kezelése is jártam, az esetleges serülések enyhítésére. Ritkán sikerül eljutnom sportmasszőrhöz is.

Norbi:

Barátnőmmel, barátokkal és a családommal töltöm a szabadidőm, szeretek túrázni, biciklizni járni a Bükkbe.

  1. Étrend kiegészítők a mindennapokban

Alex:

Túlzásba nem viszem az étrend kiegészítőket. Rendszerint a reggelim mellé vitamincsomagot szoktam szedni, edzések után pedig alkalmanként fehérjeturmixot inni. Van, amikor kiegészítem ezeket Adrián javaslatára, egyébként is hozzá fordulok tanácsért. Ha ő nem lenne, még mindig pezsgőtablettákat iszogatnék étrend kiegészítő címszó alatt.

Dominik:

Aszkorbinsav, Ízület-porcvédő tápkiegészítőt szedek. Nem szoktam sokat alapozni ezekre a szerekre, de azt elismerem és tapasztalom, hogy az élsportban nagyon fontos a vitaminok, tápanyagok pótlása. Mindig edzések után szoktam ezeket bevinni.

Ede:

Étrendem mellé edzések után egy fehérjekeveréket (Tartalmaz lassú+közepes+gyors felszívódásút) szoktam fogyasztani. Edzések előtt és közben egy jól bevált BCAA készítményt. Vitamint sok zöldség és gyümölcs valamint egy Vitamin Pak formájában viszek be naponta

István:

A felkészülés során igyekszem táplálékból bevinni a szükséges tápanyagokat és vitaminokat, de a diéta miatt nem mindig sikerül a megfelelő mennyiséget bevinnem. Tablettákból vitamin pakkot szedek ami c vitamint, multi vitamint, omega 3-at, kalcium-magnéziumot, szölőmagkivonatot és szójaleticint tartalmaz. Ezeket a nap folyamán elosztva az étkezéshez igazítva szedem, tehát nem egyszerre eszem őket. Valamint fehérjét és bcca-t szoktam inni leginkább az esti edzések után, vacsora pótlásként, diéta alatt késő este már nem szoktam étkezni.

Norbi:

Multi vitamin, bcaa, glutamin, fehérje, kollagén. Nincs sémám, ezeknek a szedése alapján, igyekszem a testemre hallgatni.

 

Összegzés

Látszik, ahány ember annyi szokás, de sosincs garantált út a győzelemhez. 🙂 Van aki a testére hallgat, van aki szakembereket von be. Annyi bizonyos, hogy mindig szükség van egy tudatosságra. Van akinek zsigerből megvan, van aki tudja, hogy tud tudatossá válni. A Muay Thai esetében még sokszor saját magukra kell hagyatkozni, de minél népszerűbb ez a sportág, annál inkább szervezetebbé válik, amelyre folyamatosan törekszik a(z új) szövetség is.

Comments

comments