Sangmanee „The Jewels of light” Sor Tienpoh 1997. március 20-án született. Még csak 16 éves, de máris úgy tartják számon, hogy ő az új Muay Thai csoda gyereke. Úgy is hívják ezt a tehetséges gyereket, hogy „Tharok Nung Laan” (Milliódolláros bébi). Kora ellenére már többszörös Radja bajnok, Lumpinee bajnoki címet is szerzett, illetve az S1 világbajnoki címet is bezsebelte. Rekordot írt azzal, amikor megszerezte az 5. bajnoki címét is (Insee Kao Rachanon ellen, a Radja Stadionban), és ezt a rekordot még mindig tartja! 2012-ben Superlek Wor Sangprapai ellen is megküzdött egy Lumpinee övért, de ott pontozással kikapott. Szintén ebben az évben, Yodvichai Por Boonsit-tal közösen megkapták az „év legjobb harcosa” címet. Sangmanee egy igazi jelenség, mert a többi harcossal ellentétben, ő folytatja tovább a fontos tanulmányait. Az edzésen kívül az egész napját az iskolában tölti. Nagyon nehéz összeegyeztetni a versenyszerű sportolást és a tanulmányokat, de jelenleg a fiatal Sangmanee-nek nagyon is jól megy. Míg Sangmanee az iskolapadban ül, addig az ellenfelei teljes időben edzenek az összecsapásra. Szerencsére iskolája teljes mértékben támogatja őt, így például ha meccse van, akkor a bunyó előtti héten nem kell iskolába mennie. Nagy rajongója a focinak is, kedvenc csapata az FC Barcelona, és a kedvenc világsztárja Lionel Messi. Sangmanee odaadó híve Gandhi-nak is a legismertebb indiai spirituális útmutatónak is, követi az erőszakmentességet... Ugyanabban a táborban edz, mint Saenchai Sor Kingstar is, a 12 Coins Gym-ben, Bangkokban. Nagyon technikás harcos, akinek a stílusa ugyanolyan, mint az edző partnerének, a boksz ring zsenié, Saenchai-é. A kis tinédzser óriási sztárnak számít Thaiföldön. Egyik nagy célja, hogy a 2016-os Olimpiai játékokon megszerezze az arany medált (Aki visszahozza az arany medált, 100 millió bahtot kap a királytól).
Interjú (Serge Trefeu és Combat Asia közreműködésével, 2013):
Trefeu: Hello, jól vagy?
Sangmanee: Igen nagyon
Trefeu: Hány éves vagy?
Sangmanee: 16 éves
Trefeu: Thaiföld melyik részéről származol?
Sangmanee: Khon Kaen tartományának Macha Khiri városából, Thaiföld északkeleti részéről.
Trefeu: Vannak testvéreid?
Sangmanee: Nincsenek, egyedüli gyerek vagyok
Trefeu: Tinédzserként balhés, verekedős vagy?
Sangmanee: Nem nem, csak a ringben verekszem…
Trefeu: Mikor kezdted el a Muay Thai-t?
Sangmanee: 6 évesen

Trefeu: 6 éves korban… az nagyon fiatal… és az első meccsed is 6 évesen volt?
Sangmanee: Igen, az is akkor!
Trefeu: És hogyan találtál rá a Muay Thai-ra?
Sangmanee: Apám egykor bokszoló volt, ő ismertette meg velem ilyen fiatalon…
Trefeu: Melyik táborban kezdted el?
Sangmanee: Nem táborban kezdtem el, hanem itthon, az apám volt az, aki tanított…
Trefeu: Hány évesen jöttél Bangkokba, és melyik táborba mentél?
Sangmanee: 15 évesen jöttem a bangkoki Coins Gym-be, ennek már egy éve, azóta itt vagyok…
Trefeu: A táborban is laksz?
Sangmanee: Igen, van egy szobám itt
Combat Asia: Hogy néz ki egy átlagos napod?
Sangmanee: Mindennap megyek iskolába. A reggelt egy órás futással kezdem, kb. 5 óra körül, aztán 7-re megyek iskolába. Az iskolában 4-kor végzek, utána megyek edzeni. Néha nagyon elfáradok, de nem akarom addig abbahagyni az iskolát, amíg nem végzek vele.
Trefeu: Mi a súlycsoportod?
Sangmanee: 52 kg

Trefeu: Milyen címeket szereztél meg eddig?
Sangmanee: 2012-ben megszereztem a Lumpinee övet Phet Lukmakhamwan ellen, a Radja övet, Dedkad Por Pongsawan ellen, az S1 világbajnoki övet Kudsakornnoi Sor Junlasen elleni összecsapás során, majd 2013-ban két Radja övet két különböző súlycsoportban, az egyiket PrajanchayPor Phetnamtong ellen a másikat Insee Kao Rachanon ellen!
Trefeu: Hány meccsed volt összesen, ebből mennyit nyertél és mennyit vesztettél?
Sangmanee: Összesen 80 volt, ebből 70-et megnyertem, 8-at elvesztettem, és 2 döntetlenem volt még emellett.
Trefeu: Sokat nyertél KO-val?
Sangmanee: Igen, 20 győzelmem volt így
Trefeu: Milyen harci stílusod van?
Sangmanee: Én Fimeuu típusú vagyok (technikás), szeretek támadni és használni az eszemet…
Trefeu: Melyik volt a legnehezebb meccsed eddig?
Sangmanee: A Dedkad Por Pongsawan elleni, amikor a Radja öv volt a tét. Az ütései miatt nagyon veszélyes bunyós, az első menetben nagyon megsebesített velük.
Trefeu: Mi a legszebb emléked?
Sangmanee: A Prajanchay felett aratott győzelmem (Radja-i bajnok), remek harcos, nagyon technikás, eddig kétszer találkoztam vele, és mind a kétszer legyőztem (egyszer 2012 novemberében a Lumpinee-ban, aztán 2013 áprilisában).

Trefeu: Mely ismert thai harcosokkal kerültél már szembe?
Sangmanee: Prajanchay (2 győzelem), Dedkad (2 győzelem), Kanongsuek (győzelem), Kudsakornnoi (győzelem), Insee Kao (győzelem), Superlek (vereség), Ruengsak (győzelem), Phet (két győzelem, 1 vereség), Nikhomlek (1 győzelem, 1 vereség)!
Trefeu: Meccseztél már külföldön?
Sangmanee: Még nem
Trefeu: Ismersz francia bokszolókat?
Sangmanee: Stong Skarbowsky-t, láttam a meccseid videón, nagyon erős!
Trefeu: Ki a legjobb farang nak muay?
Sangmanee: Két jó külföldi bunyós van, akiknek láttam a meccseit, Ramon Dekkers (RIP), és Stong Skarbowsky!
Trefeu: És napjainkban számodra ki a legjobb thai bokszoló?
Sangmanee: Saenchai Sor Kingstar, nagyszerű technikás harcos, szoktam vele edzeni és egy csomó különféle technikára tanított meg, sőt mind a ketten ugyanabban a régióban vagyunk…

Trefeu: Nagyon fiatal vagy, de ennek ellenére jól megélsz a thai bokszolásból?
Sangmanee: Igen, egy átlagos meccsért 100 000 bahtot kapok, ami a többi harcoshoz viszonyítva sok. Már nyertem 800 000 bahtot, van egy autóm, egy házam. Mivel csak 16 éves vagyok, ezért apám intézi a pénzügyeket. De rakok félre valamennyit, mert a bokszolók karrierje nem tart túl sokáig…
Trefeu: Ki a menedzsered?
Sangmanee: Songchai Ratanasuban (a Radja első számú menedzsere)
Trefeu: Melyik technika a kedvenced?
Sangmanee: Az összes lábtechnika
Trefeu: Győzelmeidet győzelmek követik, mi a titkod?
Sangmanee: Mindennap meditálok, és minden nap megyek a Templomba felajánlást tenni…
Trefeu: A boksz után hogyan képzeled el az életedet?
Sangmanee: Egyelőre szeretnék egy jó karriert csinálni, aztán később majd meglátjuk…
Trefeu: Később szeretnél edző lenni?
Sangmanee: Ha összeegyeztethető a munkámmal, akkor lehetséges, hogy igen…
Trefeu: Köszönöm és sok sikert!
Sangmanee: Köszönöm!
Mérleg: összes: 80, győzelem: 70, vereség: 8, döntetlen: 2
Címei:
2012 Lumpinee bajnok
2012 2-szeres Radja bajnok
2012 S1 világbajnok
2013 Radja bajnok








