Az 5 leghasznosabb Muay Thai sparring típus

Egy kis segítség, hogy meccs közben ne így néz ki
 

Az alábbi sparring típusok technikai, taktikai és kondíció szerinti osztályozást kaptak, amelyek azt jelzik, hogy ezeket a képességeket mekkora mértékben javítják, fejlesztik.

A sparring (bunyó) szerves része a Muay Thai oktatásnak. Ebben is könnyen le lehet sérülni, ha nem a megfelelő módon végezzük. Nem csak a diákok, de főként ők látják kárukat, ha nem rendelkeznek a megfelelő tudással és mentalitással a saprringhoz.

A diákoknak úgy kell alkalmazniuk ezt, mintha egyfajta platform lenne ahhoz, hogy képesek legyenek használni a képzésben tanultakat, illetve hogyan kell reagálni különböző helyzetekben.

Sokféle típusú sparringot tudunk végrehajtani egy Muay Thai edzés során. Attól függően célszerű használni a különböző típusúakat, hogy milyen eredményeket szeretnénk elérni, illetve hogy milyen harcosok vannak jelen a teremben.  Minden sérülést figyelembe kell venni és vigyázni rá a saprring során.

Íme egy lista a különböző típusokról, amelyeket célszerű belevenned az edzésedbe. Ez a lista nem teljes, biztos vagyok benne, hogy van számos más típusú (különböző változatok) is, így a teljesség igénye nélkül párat bemutatok.

Kombinációs Sparring

Kezdő képességűeknek a kombinációs sparring javasolt. Ez leginkább technikai és taktikai elemekből áll, ez kevésbé hagyatkozik a kondícióra.

Technika: 5/4

Taktika: 5/3

Kondíció: 5/2

A hogyan és a miért: A kombinációs sparring az, ahol a két bokszoló felváltva szórja egymásra a kombinációkat. Ezek a kombinációk nem előre megtervezettek, hanem véletlenszerűek, a tanulók ott az adott pillanatban találják ki. Ennek az az előnye, hogy a kezdők számára egy ellenőrzött környezetet biztosít, és kellő időt kap a kombinációk kiötlésére, amelyeket végre szeretne hajtani.

Ez a fajta sparring lehetővé teszi a bokszoló számára, hogy feltalálja magát, hogy saját kombinációkat kreáljon, nem kell aggódni attól, hogy megütik, így nem uralkodik el rajta a pánik. A haladást az biztosítja, hogy egyre jobban csökkentik a két kombináció közti időt.

Előfeltételek: Az ütések és a rúgásokban legyen némi jártassága, gyakoroljon előtte pontkesztyűn/thai pad-en/zsákon.

Paul ezt videón bemutatja nektek:

Technikai Sparring

Középhaladó képességűeknek célszerűbb a technikai sparringot alkalmazniuk.

Technika: 5/5

Taktika: 5/3

Kondíció: 5/2

A hogyan és a miért: Ez a fajta sparring elég népszerű a thai harcosok között. A harci tapasztalatok sokaságának birtokában és a szoros harci ütemtervet tartva nincs szükségük arra, hogy rengeteg energiát használjanak fel sparring közben. A védőfelszerelések hiányában a bokszolók jobban rá vannak kényszeríve, hogy kisebb erővel, és kontrollal használják a technikákat sparring közben, mintha viselnék a védőcuccokat.

A technikai sparring következtében sokkal jobb lesz a harcosok technikai kivitelezése, sokkal inkább realisztikusabb lesz, mint amikor a pad-eket vagy a zsákokat ütögetik, illetve a sérülések kockázatát is minimálisra csökkentik azáltal, hogy kisebb erővel hajtják végre ezeket.

Előfeltételek: Jó alaptechnikai képességek, kombinációs sparringban való jártasság

Erről egy kis videó Somapat Sitiwatjana és Callum Conner közreműködésével:

Szándékos/direkt Sparring

A haladóbbak számára természetesen már többféle típusú sparringot célszerű váltogatniuk, nem csak ennél az egynél leragadni. Ilyen típus pl. a szándékos sparring is.

Technika: 5/3

Taktika: 5/5

Kondíció: 5/3

A hogyan és a miért: Ez a típusú sparring tartalmazz némi korlátozásokat és/vagy parancsokat a bokszolók számára, hogy egy koncentráltabb tanulási környezetet hozzanak létre egy adott területen, amelyben a bokszolónak fejlődnie kell, avagy javításra szorul. Ez a fajta sparring hatékony a rossz szokások beidegződésének megszüntetésére, sérülések esetén (olyan technikai és taktikai területeken kell melózni, ahol nem éri újabb sérülés a sérült részt…), vagy egy bizonyos stílusra, ellenfélre való felkészülés esetén.

A harcosnak teljesen felkészültnek kell lennie a választott korlátozásokra és parancsokra. Elég jogtalan és igazságtalan lenne a tanulótól elvárni azt, hogy egyik pillanatról a másikra szabaduljon meg egy-egy technikai területtől sparring közben anélkül, hogy arra felkészült, illetve gyakorolt volna korábban.

Az ilyen típusú sparringok számtalan lehetőséget és specialitást hordoznak magukban, amelyekre nagy szükségük van a harcosoknak. Íme pár „forgatókönyv” ezeknek a magvalósítására (természetesen rengeteg félét össze lehet rakni):

1-es számú forgatókönyv

Az „A” harcos nem tudja olyan hatékonyan használni az ütéseit, mint amennyire képes lenne rá. Ebben az esetben az illető egy magas bokszoló, de buktatott, ívelt ütésekkel képes elcsípni az alacsonyabb társait.

Ebben az esetben csak bokszolni lehet. Megkérjük a „B” harcost, hogy próbáljon meg beférkőzni jó lábmunkával és fejmozgásokkal az ellenfeléhez, és szórja meg kombinációkkal. Ebben az esetben az „A” harcosnak az ütéseire kell támaszkodnia és megfelelő lábmunkával, számára biztonságos távolságot kell tartania az ellenfelétől.

2-es számú forgatókönyv

Az „A” harcosnak úgy kell dolgoznia, hogy közben elkerülje a Chlinch-et. Lehet, hogy olyan meccse lesz, ahol egy nagyon jól Chlinch-elő harcossal találja magát szemben. Ilyenkor célszerű a harcos kéz és lábmunkáját használni, hogy elkerülje a Chlinch-elést az ellenfelével.

Ebben az esetben megkérjük a „B” harcost, hogy gyakoroljon nyomást az „A” harcosra, kényszerítse Chlinch-elésre. Ekkor az „A” harcos feladata az, hogy próbálja megállítani az ellenfelét, hogy ne tudjon közel kerülni hozzá. Célszerű mindenféle távolságtartó technikát bevetni - toló rúgások, egyenes ütések, védések, oldalra lépések, esetleg térd rúgások és könyökütések.

3-es számú forgatókönyv

Az „A” harcos agresszív és túlságosan az erejére és a méretére támaszkodik, hogy így vegye át az uralmat az ellenfelei felett. Ennek következtében elég gyenge a védekező képessége.

Ebben az esetben az „A” harcost arra kell utasítani, hogy ne használja a támadó technikákat, csak védheti és elkerülheti a támadásokat. A „B” harcos olyan támadásokat vihet véghez, amilyet csak szeretne. Ekkor az „A” harcos rá lesz kényszerítve, hogy védekezzen. Csak fejmozgást és lábmunkát használhat, esetleg toló rúgást is. Ha látszik a haladás, hozzá lehet venni a kontratámadásokat is.

Ez a „B” harcos számára is hasznos, fejlődni fog a lábmunkája, hogy keresztülvágja a partnerét.

Előfeltételek: Technikai sparringban való jártasság, (némi direkt sparring rutin), jó alapok.

Kemény sparring

Technika: 5/2

Taktika: 5/3

Kondíció: 5/4

A hogyan és a miért: A kemény sparring kiválóan szimulálja a meccs közbeni intenzitást. Ezt a fajta sparringot célszerű - legkésőbb- a meccs előtti egy-két hétben már nem alkalmazni, hogy a harcos ne szerezzen már semmilyen sérülést a megmérettetés előtt.

Ennek a választása tényleg attól függ, hogy mennyire rutinos a harcos, és hogy milyen gyakran meccsezik.  Ha a bokszoló rendszeresen meccsezik - azaz legalább havonta egy-két alkalommal - akkor ez a típus nem igazán építő jellegű. Ez tényleg teljesen felesleges, hogyha a harcos elég gyakran kap igazi harci tapasztalatot, s ekkor valóban többet árt, mint használ, a magas sérülésveszély miatt.

Erre leginkább akkor van szükség, ha a harcos nem meccsezik olyan gyakran, és szüksége van rá, hogy szokja a meccs intenzitását, vagy ha a harcos meglehetősen tapasztalatlan.

Előfeltételek: Szándékos/direkt sparringban, technikai sparringban, állóképességre épülő sparringban való jártasság, kiváló alapok, jó vérmérséklet

"Bele a közepébe" féle sparring

Ezt a típus tényleg csak az igazán haladóknak javasolt.

Technika: 5/1

Taktika: 5/2

Kondíció: 5/5

A hogyan és a miért: A „bele a közepébe” sparring módszerhez elég erős haladó készség szükséges. Ezt leginkább meccs felkészítésekre célszerű használni. Lényege, hogy a harcos több partnerrel is bunyózik, egymást váltogatva, eközben ő nem pihenhet.

Ezt úgy tervezték, hogy ne csak kimerítse a gyakorlót, hanem hozzá is szoktassa ahhoz, hogy míg egyre jobban elfárad a meccs közben, ezzel együtt egyre több ütést is bekap. Nem számít az sem, ha te vagy a világ legjobb harcosa, akkor is fogsz kapni rendesen, hidd el!

Egy ember áll a ringben, eközben friss sparring partnerek cserélődnek percenként (vagy más előre meghatározott időkereten belül) pihenés nélkül. Vigyázni kell ezzel a fajta sparringgal is, rendszeresen nem érdemes végezni, mert a visszájára is fordulhat. Előbb utóbb hanyaggá vállnak a technikák ebben a típusban, és rossz beidegződések is kialakulhatnak.

A másik nyilvánvaló ok, amiért nem célszerű túl gyakran alkalmazni ezt, az a bunyós biztonsága. Ezt a fajta durr bele durrt takarékosan kell használni, stratégiailag jól meg kell fontolni az idejét és a mennyiségét. Ja és ajánlatos ezeket a bunyókat 16-18 oz kesztyűkkel végezni, illetve viselni a szokásos fogvédőt és a lábszárvédőket.

Előfeltételek: Kombinációs, technikai és a direkt/szándékos sparringban való jártasság, kiváló alapok, megfelelő állóképesség, harci mentalitás, hányós vödör készenlétben  ( 🙂 )

Mindig van egy jó ok egy-egy sparring típus gyakorlására, illetve saját speciális tanulási igény, ami szem előtt van. És ami a legfontosabb, maradj biztonságban!!

Forrás: MuayThaiScholar

Comments

comments